Persze előtte a csapatfőnök, Stefano Domenicali ugyan nem hosszú, de tipikus PR szöveget darált le, miközben mi, türelmetlen rajongók kérleltük a képernyő elől, hogy hagyja már abba.
De aztán talán megérezte ezt, és gyorsan maga mellé szólította Massa-t és Alonso-t, akik egy percig sem tétováztak, és lerántották a leplet a Ferrari F2012-ről.
![]()
Először ez az orr tárult elénk, ami az előzetes pletykákat, a Caterham CT01-et, és az azt követő nyilatkozatokat figyelembe véve ugyan meglepetésként nem ért minket, viszont a McLaren lépcsőmentes megoldása után talán reménykedtünk benne, hogy mégsem ilyen lesz. Azért a CT01-nél szerintem egy fokkal jobban néz ki, de talán csak az elfogultság beszél belőlem.
Aztán viszont tetszetősebb formák kerültek ki a lepel alól. Ugyan már rögtön észrevehettek pár apróságot a szemfülesebbek, amik nem olyanok, ahogy az előzetes spekulációk jósolták, például az - egyébként formás - oldaldobozok előtti szárnyszerű megoldás hiányzik.
![]()
Szerintem nem tudja elrontani az orr a szépségét. :)
Ne felejtsük el, hogy több mint valószínű, hogy a teszteken sok minden átalakul majd a gépen, ez a legszembetűnőbb talán a szárnyak esetében lesz, azokból ugyanis tavalyi specifikációk "feszítettek büszkén" az F2012-n.
A prezentáció végén maga az elnök, Luca di Montezemolo is "beköszönt", hogy ledarálja a már százszor hallott szövegeit - új filozófia, Alonso a király, hozzá méltó autót kell adnunk neki, Massának bizonyítania kell, yadda-yadda-yadda... Kicsit halk volt a szinkrontolmács, de azért nagyjából érthető volt.
Mondjon mindenki, amit akar, én is azt mondok: már kezdek is szerelembe esni az F2012-vel! :D
Képgaléria (bővülni fog!)
Update: A hivatalos oldalon közzétett technikai információkból egy előzetes pletyka beigazolódott: az F2012-esen hátul ÉS elől is pull-rod felfüggesztés kapott helyet.
Videó:





























Kommentek